HBPF FAMILY 2022/3 - VLADÁR TAMÁS

A HBPF FAMILY 2022-es első riportját Vladár Tamással készítettük el, a HBPF Magyarország elnökével, aki a WBPF világszövetség hazai képviseleténél több lépcsőfokon át jutott el a vezetői posztig. Tamás versenyzőként találkozott először a szövetséggel és annak versenyeivel, majd amikor búcsút intett az aktív sportolói korszakának, elfogadta a korábbi vezetőség felkérését az alelnöki posztra, és mintegy 2 évvel később az elnöki pozícióra.

Tamás személyében - sportolói múltja és sportszeretete révén - nagyvonalú patrónusa lett a szövetség égisze alatt versenyző sportolóknak. Mindeddig egyedülálló módon hirdetett meg fejenként több százezer forint értékű támogatást azoknak, akiknek anyagi kerete nem engedte volna meg a nemzetközi szintű versenyzést és világbajnoki eredmények elérését. Célkitűzése volt egy versenyzőközpontú szövetség létrehozása. Ehhez a sportág több neves korábbi versenyzőjét, hazánk sikeres versenyfelkészítőjét és ifjú tehetségét sikerült megnyernie és velük a célkitűzést megvalósítania.

A sikeres bemutatkozást a 2020-ban kitört covid járvány megtorpantotta, de 2021-ben a vezetésével Üzbegisztánba utazott magyar csapat a 12. WBPF Világbajnokságról számos aranyéremmel és a 2019-es sikeres bemutatkozást követően ismét a legjobb női csapat különdíjjal tért vissza! Ezen a sikeren felbuzdulva idén bemutatkozik a Team HBPF program, amellyel egész éves szakmai támogatást kapnak az anyagi mellett a kiválasztott sportolók.

Idén már 3 hazai és 1 nagy nemzetközi, kiemelt pénzdíjas versennyel készül a vezetése alatt a HBPF Magyarország a versenyzői számára. Ez utóbbi tervei szerint egyben főpróba lesz egy még rangosabb nemzetközi rendezvényhez.  

 

A vele készült teljes interjú a "Letölthető dokumentum" gombra kattintva olvasható!

Letölthető Dokumentum
Perfect Body 2021/16 - Suhajda Zalán

Tudtátok, hogy legfrissebb riportalanyunk, Suhajda Zalán Kriko Kupa 9.0 master testépítő bajnok idestova 17 évvel ezelőtt, 40 évesen ment először edzőterembe? Ráadásul nem esztétikai okok miatt, hanem egészségügyi indíttatásból, ugyanis infarktusgyanús állapotba került és kellett számára az életmódváltás. Vele tartott párja, Harkai Franciska is, akivel néha közösen, néha felváltva, de 7 éve folyamatosan versenyeznek. Zalán bevallása szerint élete legjobb formáját Vida Zoltán felkészítése során érte el. Ha rajta múlik, járókerettel is még színpadra szeretne lépni.

Idén sajnos nem tud versenyezni, mert ő is elkapta a covidot, méghozzá olyan súlyos szövődményekkel, hogy az orvosok csak 1-2%-ot adtak neki az életben maradásra. Erre alaposan rácáfolva, amikor kikerült a kórházból, 1 héttel később már a teremben volt, ahol bemutatkozhatott az addig csak védőfelszerelésben látott orvosának.

Vállalkozása mellett vezetőedzőként oktat egy felkészítő iskolában, amely tanulóinak nyáron a siófoki plázson terveznek versenyt.

 

Aki többet szeretne tudni róla, olvassa el az alábbi interjút!

A teljes cikk a "Letölthető dokumentum" gombra kattintva olvasható!

Letölthető Dokumentum
Perfect Body 2021/15 - Tóth Péter

Tóth Péter testépítő a tavalyi Kriko Kupa 9.0 nehézsúlyú testépítő kategória bajnoka volt.

15 éves korában kezdte sportolói pályafutását, először Kyokushin karatéban versenyezve válogatottként 25 éves koráig, majd ezt követően a testépítés mellett tette le voksát. 10 éve indult első versenyén szakmai segítség nélkül, ahol még az utolsók között végzet, de nem adta fel! Kutatta a sportággal kapcsolatos információkat és haladt eltökélten a bajnoki cím felé vezető úton. Közben kacsintgatott az erőemelés felé is, igen jó eredményeket elérve egy harmadik sportágban is, de a nagy szerelem számára a testépítés maradt.

Nagy súlyokkal dolgozik, egész évben tartja a formát, jó versenyzőként éveket fektetett az edzésen felül a diétába is. Célja, hogy évről-évre jobb formát vigyen a színpadra, habár önmagával soha nem elégedett.

Amíg a járványhelyzetet korlátozó intézkedésekben sokan, többek között ő maga is átmenetileg munka nélkül maradt, önerőből létrehozta saját edzőtermét, a TP Gymet, szépen lassan helyiségről helyiségre - először önmagának, majd több ember befogadására.

 

Aki többet szeretne tudni róla, olvassa el az alábbi interjút!

A teljes cikk a "Letölthető dokumentum" gombra kattintva olvasható!

Letölthető Dokumentum
Perfect Body 2021/14 - Silye Anett

Silye Anett Fitness Physique bajnok nem szokványos sportmúlttal rendelkezik. Már 2 hónapos korától indult el a babúszással számos sportág kipróbálása az életében. A szertorna volt a nagy szerelem, de az izületei nem bírták, ezért „könnyítésként” vágott bele a fitneszbe.

A tavaly őszi versenyszezonban színpadra lépő sportolóban 10 évig érlelődött a zene a felnőtt fitneszben bemutatkozó gyakorlatához. Bevallása szerint számára a bikinis forduló volt az igazi megpróbáltatás, mert 30 éves fejjel kellett megtanulnia magassarkúban járni. Ehhez a szakmai segítséget a Kriko Kupa 9.0 legnagyobb és legeredményesebb csapatának, a Lekli-Oczella Team szakmai vezetőjétől, Lekli Lászlótól és Molnár Zsófitól kapta meg.

Első versenyén több malőr is érte, leesett gyakorlat közben a ruha felső része, a túl kicsi színpadon elvesztette az egyensúlyát. Mindezek a HBPF versenyén már javítva lettek és sikerült is bajnoki címet szereznie. A bemutatkozás kedvet csinált a folytatáshoz, így még újra láthatjuk őt a fitnesz versenyek mezőnyében, ahol anyukája és a családja az első sorból biztatják majd!

 

A teljes cikk a "Letölthető dokumentum" gombra kattintva olvasható!

Letölthető Dokumentum